page contents A késkészítés, mint mesterség kezdetei

Késtörténelem: A késkészítés, mint mesterség kezdetei

2017-7-05

   A késkészítés mestersége nem volt a történelem előtti ember sajátja és csupán a Neolitikum utolsó szakaszában fejlődhetett önálló "iparággá", mivel ebben a korszakban jelentek meg az első jelentős települések, ahol a munkamegosztás folyamata elindulhatott. Éppen ezért az őskor rövid bemutatását követően a hangsúlyt a továbbiakban az írásbeliség megjelenésének korszakára helyezzük.

  Az ókor jelentette az igazi fellendülést az emberi gazdálkodás számára. A termelés fokozódása kedvezett a kézművesiparnak is, mivel folyamatosan szükség volt jó minőségű eszközök gyártására. A kések készítése az ókor során rengeteg változáson ment keresztül és egyedi eljárással készült kések jelentek meg. A korszak során az egyes területeken különböző fejlettségű volt a késkészítés. Általánosan megállapítható, hogy a klasszikus korszak első időszakában még a réz volt a kések alapanyaga. Később a bronz megjelenése, majd a vas használata alakította át a késkészítés kultúráját.

  Már az első jelentős emberi civilizáció képviselői a sumerek űzték a késkészítés mesterségét. Mai tudásunk szerint a sumerek voltak az első olyan civilizáció, amely a letelepedett gazdálkodásból kifolyólag széleskörű kézművesipart hozott létre. A kézművesiparuk egyik ága volt a fémművesség, amelyen belül alakult ki a szerszámkészítés. A sumer civilizációhoz viszonyítva valamivel később kialakult civilizációk, elsősorban az egyiptomi és az Indus-völgyi civilizációk voltak azok, amelyek már az i. e. 3000 körüli időszakban rendelkeztek részben szerszámkészítéssel is foglalkozó kovácsműhelyekkel. A kések használata a mindennapi életben elterjedt volt. A fémek megjelenése jelentős fejlődési lehetőséget biztosított a késkészítés számára. A réz megjelenése után a szerszámok egy jelentős részét már rézből készítették. Azonban a réz hátrányos adottságából következően - ti. puha fémnek minősül - nem válhatott általánosan, széles körben felhasznált alapanyaggá, mivel könnyedén sérült. A réz továbbá drága alapanyagnak számíthatott, amely miatt elsősorban nem köznapi használati tárgyak készítése során alkalmazták. A rézből készült kések, a rézkor első időszakában - amely még a Neolitikumhoz sorolható be - zömével vallási, rituális felhasználási céllal készültek és a templomgazdaságok számítottak fő alkalmazóinak. A késkészítési eljárások fejlődése csak a rézkor második felére tehették lehetővé azt, hogy a rézkések a köznapi életben is jelentősebb szerepet tudjanak betölteni és legalább részben fel tudják váltani a csiszolt kőkéseket.

A kések rituális felhasználása az áldozatbemutatás volt. A réz mellett mindvégig az aranyat és ezüstöt is felhasználták a kések és tőrök alapanyagaként. A Neolitikum kései szakaszában és az ókor hajnalán, tehát továbbra is a kő volt a meghatározó alapanyaga a késkészítésnek. A réz megjelenésével az arany és az ezüst mellett az ókor kezdeti időszakában (kb. i. e. 29. századig) a réz még másodlagos szerepet kapott a késkészítésben és csak részben tudta a kőeszközök szerepét átvenni. Csupán a bronz megjelenésével és elterjedésével tudták a fémből készült eszközök felváltani a csiszolt kőeszközöket, de korántsem teljes mértékben.

 

 

Mezopotámia

 

A "Termékeny Félhold" területét tartja a régészet számos találmány bölcsőjének. Így többek között, a fémmegmunkálás bölcsőjét is ebben a régióban határozták meg. A sumer civilizáció társadalmi berendezkedésének alapjait a korszak kutatói általában a palotagazdaságok és templomgazdaságok együttes szervező tevékenységének tudják be. Mezopotámia már a csiszolt kőkorszak során rendelkezett szervezett gazdasági rendszerrel, így e történelmi kor kultúrái képezik a kiindulópontjait a késkészítésnek is, mivel a fémmegmunkálás kezdetei a csiszolt kőkorszakig nyúlnak vissza. A korszakot a feltárások helyszínei alapján a régészek kultúrákban osztották fel, amely közül kettőt érdemes kiemelni: a Haszúna-Számarra-kultúra (i. e. 5800-4500) a leletek tanulsága alapján még teljesen kőkori kultúrának minősül, ellenben a Tel-Halaf-i kultúra (i. e. 4500-4000) már részben a fémmegmunkálást is ismerhette (réz). Az ókor kezdeti időszakáról az uruk-i kultúra feltárásai alapján nyerhetünk ismereteket. Ezek az eredmények már döntően bizonyítják, hogy Uruk városállamának területén az i. e. 4. évezred során rézművességgel is foglalatoskodtak az emberek és megjelent a kézműves réteg a sumer társadalomban. A kézművesek egy része késkészítéssel is foglalkozott, bár nem ez lehetett a fő megélhetési forrása, hanem sokkal inkább a palota- és templomgazdaságok számára végzett fémmegmunkálás, amelyen a korszak elején nemesfém-művességet szükséges értelmeznünk. Uruk lelőhelyeit a Cambridge-ben geológiát tanult William Kenneth Loftus fedezte fel 1849-ben, majd a feltárásait is ő vezette 1850 és 1854 közt. Mai tudásunk szerint a sumer rézművesség kialakulását a fejlett kereskedelem tette lehetővé, mivel Mezopotámia nem rendelkezett jelentős rézlelelőhelyekkel. Dilmum nevezetű országból származott a sumerek által feldolgozott réz, amely a régészek megállapítása szerint a mai Bahrein szigetén található.

 

 

  A sumer civilizáció nem ismerte a vasat, sőt a bronzkor során már nem töltött be vezető pozíciót a térségben. A sumerek politikai-gazdasági szerepét előbb az akkádok, majd a babilóniak és végül az asszírok vették át. A Óbabiloni Birodalom idején, amely az i. e. 18-16. századok közé tehető és legismertebb uralkodója a törvénykönyvéről híres Hammurappi volt; már egyértelműen bronzkori civilizáció volt, amelyben fejlett volt a kézművesség. Továbbá, ahol már megvalósulhatott annak a lehetősége, hogy az eszközkészítés önálló mesterséggé fejlődjön. Így az akkori kézműves mesterek azon csoportja, akik eszközöket gyártottak, tekinthetőek a késkészítés atyjainak is. A bronz, keménységéből fakadóan alkalmas volt arra, hogy tömegesen alkalmazzák a termelésben, így tömeggyártása is megvalósulhatott, erre a következtetésre ad okot a növekvő termelés és a gyarapodó népesség szükségleteinek kielégítése, valamint a bronzkorban teljesen beválttá váló tőr- és kardgyártás.

Az Asszír Birodalom és az Újbabiloni Birodalom, majd az említetteket követő civilizációk, mint pl. a médek vagy a perzsák már mind járatosak voltak a vaskészítésben. A vasból készült eszközök és fegyverek gyártása a hettita civilizációval vette kezdetét. A hettiták voltak azok, akik tömegesen vetették be a vasfegyverekkel felszerelt lovas harckocsizó alakulatokat a mai Közel-Keletnek nevezett területen vívott háborúik során. Később a fentebb felsorolt civilizációk mind a vasból készült eszközöket és fegyvereket használták már. Az Asszír Birodalom újbirodalmi szakaszának utolsó időszakában - a nagy asszír hódítások idején - már bizonyos, hogy az egész térségben elterjedt a vashasználat (kb. az i. e. 8. század). Az említett civilizációk esetében a feltárások alapján a régészek arra a megállapításra jutottak, hogy feltételezhetően a fegyvergyártás már önálló tevékenység volt és valószínűleg az eszközök készítésével ekkoriban már a kézművesség erre "szakosodott" rétege foglalatoskodhatott.

 

 

Egyiptom

 

  Egyiptom ókori történelme az egyik kézenfekvő bizonyítéka annak, hogy a technikai fejlődés sosem ment egy csapásra. A sumer civilizációval összevetve fejlettebb egyiptomi, a késkészítés esetében enyhe lemaradást mutatott.

Egyiptom esetében nem állapítható meg egyértelműen, hogy a réz vagy a bronz teljesen át tudta volna venni a kőeszközök szerepét. Sőt éppen az ellenkezőjét tapasztalhatjuk még a kései bronzkorban is.

 

 

Az ókori Egyiptom történelmét három fő és több átmeneti korszakra szokás felosztani. Az Óbirodalommal vette kezdetét a bronzkori Egyiptom történelme. Az Óbirodalom idején (kb. i. e. 2900-2400) az ón és a réz ötvözésével fejlődött ki a bronz használata, amely azonban ebben a kezdeti időszakban nem tudott kizárólagossá válni. A korszak kezdetén a rézfegyvereket lassan felváltották a bronzfegyverek. A bronzot azonban kezdetben csak hadászati céllal alkalmazták és ott is csupán részlegesen. Ez abból következik, hogy a régészeti leletek szerint az egyiptomi gyalogoskatonák másodlagos fegyverként kőből készült késeket, tőröket alkalmaztak. Valószínűleg a Középbirodalom idejéig, amely a kb. i. e. 2040-1785 közötti időszakot jelöli. Az egyiptomiak kőkéseket is alkalmaztak a mindennapi elfoglaltságok egyik eszközeként. A hadsereg a kőből készült harci késeket az Újbirodalom (kb. i. e. 1567-1085) során is alkalmazta, annak ellenére, hogy ekkor már általánosan elterjedt volt a bronzhasználat. A bronzkéseket különböző felhasználási területeken alkalmazták: rituális szertartások (pl. temetkezés), élelmiszerfeldolgozás, harcászat, mezőgazdasági munkák, stb.

 

 

Az Indus-völgyi civilizáció

 

India ókori civilizációja óriás folyamáról nyerte el a nevét. Az Indus folyó völgyében kialakult kultúra egyik lelőhelyéről kapta a nevét (Harappai-kultúra). Az Indus-völgyi civilizációt habár bronzkori kultúrának tartják, mégis inkább rézkorinak lehetne tekinteni, mivel az Indus-völgyiek nem rendelkeztek megfelelő mennyiségű ónnal a bronzkészítés tömegessé tételéhez.

A szerszámok és fegyverek formája egyszerű. Az ásatások során felszínre juttatott leletek között megtalálhatóak laposra öntött balták és vésők, kisméretű lándzsahegyek és kések, fűrészek és horgászhorgok. A kézműipar ágazatai társaságokba vagy szervezetekbe tömörültek, és az egyes területek bizonyos iparágakra specializálódtak. A Harappa-fémművesek járatosak voltak a kalapált réz- és ezüstedények készítésében és olyan modern rézműves technikákat alkalmaztak, mint a szegecselés, az átfedéses és forrasztásos illesztések. Ólomból kis tányérokat és súlyokat, aranyból és ezüstből pedig bonyolult ékszereket készítettek. Az ékszerek azonban csak ritkán maradtak ránk, mivel a harappaiak nem temettek halottaik mellé látványos sírmellékleteket. A régészeti leletek között a rézkések ritkák és mivel alapanyagukból kifolyólag kevésbé voltak hatékonyak. A harappaiak a gabona aratásában és a mezőgazdasági termelésben főként kőalapanyagú késeket alkalmaztak, mivel a kőből készült pengéket élesebbre tudták csiszolni és tartósabbak voltak. Ennek a már fentebb bemutatott jelenség volt az oka, ugyanis hiába ismerték a bronz előállításának módját, ha nem rendelkeztek kellő mennyiségű nyersanyaggal a tömeges gyártáshoz, ezért a harappai kultúra nem válhatott kiemelkedővé a bronzművesség és így a késkészítés területén.

 

 

Képillusztrációk forrásai:

 

1. kép: Aranypengéjű rituális tőr, Ur, ókori Mezopotámia, ma: Irak. http://gallery.sjsu.edu/sacrifice/sumerians.html. (mes01042)

2. kép: Réztőr görbe markolattal, Ur, ókori Mezopotámia, ma: Irak. http://sumerianshakespeare.com/117701/118301.html

3. kép: Sumer bronzkés- vagy tőrpenge. http://www.ancient-origins.net/news-history-archaeology/earliest-bronze-dagger-ever-found-britain-ancient-chieftain-020142

4. kép: Sumer rézkard. http://ancientpeoples.tumblr.com/post/31469543870/sword-copper-alloy-said-to-have-been-found-in-a

5. kép: Kovakőkés elefántcsont-markolattal, kései Neolitikum, ókori Egyiptom. britishmuseum.org

6. kép: Bronz eszközök a mumifikáláshoz, ókori Egyiptom. https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Bronze_knife_used_in_mummification,_Egypt,_600-200_BCE_Wellcome_L0058414.jpg

7. kép: Rézkés, Indus-völgyi civilizáció. http://www.ancientindia.co.uk/indus/explore/ndk_knife.html

8. kép: Rézeszközök, Indus-völgyi civilizáció. http://www.bbc.co.uk/schools/primaryhistory/indus_valley/technology_and_jobs/

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

May 17, 2019

Please reload

  • Facebook - Black Circle
  • Twitter - Black Circle

© 2017-2019 Powered by 

Minden jog fenntartva! 

kapcsolat: info@keokesblog.hu

Budapest, Magyarország

www.lajaecom.nl