page contents Ókori pengék. A késkészítés klasszikus kora Európában, a bronz- vaskor

A késkészítés klasszikus kora Európában, a bronz- és a vaskor

2017-7-13

  A fémmegmunkálás elterjedése volt az egyik nagy katalizátora az emberiség fejlődésének. Ebben a posztban arra törekszünk, hogy minél átfogóbban mutassuk be a késkészítés alakulását Európában és kiemeljük a bronz és a vas használat elterjedésének jelentőségét.

A fémek felhasználásának elterjedését vizsgálva megállapítható, hogy a közvetítő kereskedelem volt a mozgatórugója a technológiai vívmányok továbbításának. A mai Közel-Kelet és Egyiptom térségével kb. azonos időben terjedt el a bronzművesség a Földközi-tenger medencéjében. Az i. e. 3000 körüli időkben a túlnépesedett Anatóliából az Égei-tenger térségébe érkező népek terjesztették el a fémhasználatot. Ennek hatására bontakozott ki a bronzkori kultúra Krétán, a Kükládokon (a görög szárazföld és Kis-Ázsia közötti szigetek) és a Balkán déli részén. Az utóbbi két civilizációt külső támadás pusztította el, csupán a krétai maradt fenn huzamosabb időn keresztül. A 3. évezred folyamán a Minosz királyról elnevezett kultúra fénykorát élte (minósz = király). I. e. 2200-1900 között folyamatosan érkeztek görög törzsek a Balkán-félszigetre. A krétaihoz hasonlatos civilizációjukat legnagyobb központjukról, Mükénéről nevezték el.

 

A minószi Kréta

 

Kréta a Földközi-tenger keleti medencéjének a centrumában helyezkedik el. Ez a fekvés a bronzkor kezdetétől rendkívüli kulturális szerepet biztosított a szigetnek: összegyűjtötte és szétsugározta a térségbe érkező hatásokat. A minószi kultúra kapcsolatban állt Egyiptommal, Anatóliával, Szíriával és Dél-Palesztinával.
A krétai kultúra kronológiáját a knósszoszi ásatásokat vezető Sir Arthur Evans határozta meg:

 

1. I. e. 2600-2000: korai minószi kor

2. I. e. 2000-1580: középső minószi kor

3. I. e. 1580-1200: késői minószi kor

 

A korai és a középső korszakból származó településeken központi tér vagy kövezett udvaron elhelyezkedő, sok helyiségből álló épületegyüttesek kerültek a felszínre. A középső korszakra is igaz ez, csak a paloták jóval monumentálisabbakká váltak. A középső korszakot a Paloták Korának nevezzük. A legkorábbi ilyen építmények az i. e. 20. században keletkeztek Knósszoszban, Phaisztoszban és Malliában. Az építmények sokban hasonlóak az ókori Keleten megtalálható épülettípusokkal. Aktív kereskedelmi tevékenységük lehetőséget biztosított számukra a külhoni ismeretek beépítésére saját kultúrájukba. A kereskedelem fő termékei: krétai cserépedények (Kamaresz-vázák), ezüstedények, egyéb kézműves termékek, amelyek eljutottak Egyiptom, Szíria, Ciprus és az Égeikum területére. A behozatali termékek között elsősorban a bronz alapanyagai a réz és az ón voltak a legfontosabbak. A késői minószi korszakra Knósszosz királyának hatalma az egész szigetre kiterjedt, a kedvező külpolitikai helyzetet kihasználva Kréta tengeri nagyhatalommá vált. A kulturális fejlődést a gazdaság élénkülése fokozta. Krétán főként szőlő- és olajfatermesztés zajlott, mellette nagy szerepet vitt a juh- és a kecsketenyésztés. A kézműves tevékenység nyersanyagának többségét külföldről hozták be. A sziget gazdagságához jelentősen hozzájárult a közvetítő kereskedelem és a kalózkodás is.

 

 

Kréta területén fejlett bronzművességet tártak fel, amelyet a palotagazdaságok szerveztek meg. A kereskedelemből származó réz és ón ötvözésével magas szintű és jó minőségű bronzeszközöket is gyártottak. A bronzfegyverek teljesen elterjedtek, ez egy különbség a korabeli Egyiptomhoz viszonyítva, ahol a követ sokáig hasznosították pl. a harci kések készítésére. A bronzpengéket hosszabbra és keskenyebbre lehetett formálni, mint réz elődeiket, valamint a bronz jobban kitöltötte az öntőformákat, mint a réz, s ezért kidolgozottabb, bonyolultabb konstrukciókat hozhattak létre. A markolatokat elkezdték egy darabba önteni a pengével, amivel kiküszöböltek egy gyenge pontot, a markolat és a penge közti szegecselt illesztést.

 

 

A mükénéi civilizáció

 

A görög szárazföld bronzkorát a kutatók helladikus kornak nevezték el. A korszakot három részre osztották fel:

 

1. I. e. 2600-2200: korahelladikus időszak

2. I. e. 2200-1600: középsőhelladikus időszak

3. I. e. 1600-1150: későhelladikus időszak

 

  A korahelladikus kor népei a károk, lelegek, pelaszgok voltak. Kora bronzkori kultúrájuk az i. e. 2500-2200 között időszakban virágzott. Már ekkor alkalmazkodtak a tenger közelségéhez, és megkezdődhetett a hajózás. Ezt a korszakot pre-hellén korszaknak is nevezik. Kultúrájukat az Anatólia térségéből érkező új népek, az akhájok rombolták le. A települések romjain új típusú házakat emeltek, illetve más típusú agyagedényeket gyártottak. Letelepedésük nyitánya volt a középsőhelladikus korszaknak, amely a görög szárazföld középső bronzkora volt. E civilizáció fejlődését nem érte gátló tényező, így a késői helladikus kor mükénéi kultúrájának elődjeként tekinthetünk rá.

 

 

  I. e. 2200-2000 az akháj törzsek bevándorlása a Balkán-félsziget déli területeire. Az akháj kultúra kezdetben kifejezetten szegényesnek tekinthető, csupán az i. e. 17-16. század folyamán indult rohamos fejlődésnek, amely gazdagságát eredményezte. I. e. 1700-1600 körül alakultak ki az első államalakulatok. A kor legnagyobb kutatója, Mükéné feltárója Heinrich Schliemann volt. Homérosz "aranyban gazdag" jelzője igaznak bizonyult Mükénére. Mükéné fejlődésére Kréta kultúrája tett nagy hatást. Mükéné kultúrája hosszú időn keresztül békében élt Krétával. Az akhájok miután meghódították Krétát a fejlődés központjába a szárazföldet tették. I. e. 14-13. század a mükénéi Paloták Kora. Több ismert palota lelőhely került felszínre: Mükéné, Pülosz, Tirünsz, az athéni Akropolisz, a Spárta melletti Menelaion, Thébai. Kilenc akháj államalakulat alkotta a mükénéi civilizációt. A mükénéi típusú paloták központja a megaron volt, amely kétoszlopos tornácból, előszobából és a főhelyiségből állt.

 

 

A mükénéi kultúra virágkorában átvette Kréta helyét és szerepét. Az Égei-tenger szigetein, Kis-Ázsia nyugati partjainál, Cipruson és a szíriai partvidéken, valamint Dél-Itáliában kereskedelmi telepeket hoztak létre. A hettitákkal is kapcsolatba kerültek. A mükénéi kor utolsó szakasza a bronzkorszak csúcspontját jelentette. A feltárt sírleletek alapján megállapítható, hogy a késkészítés területén a bronz megmunkálása magas színvonalú volt. A bronzművesség művészi ábrázolásokkal, motívumokkal gazdagította a kések megjelenését. A mükénéi korszak során készített bronztőrök nagyon híresek: egyedi alapkonstrukció (finom, elkeskenyedő penge, melyre aranybarnítású szegecsek rögzítették a szaru- vagy elefántcsontmarkolatot), amely magas színvonalú mesterségbeli tudást tükröz, és remek nemesfém díszítmények (pl. medvevadászat, csatajelenet) jellemzik.

 

 

Az ókori hellének késkészítése

 

  Az ókori Görögország vagy Hellász, a görögség, a hellének voltak az egyik kulcsfontosságú formálói az európai történelemnek. A mükénéi civilizáció bukása után a poliszok (városállamok) váltak a görög kultúra, kézművesség és tudomány letéteményeseivé. Az i. e. 8. század derekától a poliszrendszer kiemelt szereppel bírt a Mediterrán-térségben. Az i. e. 750-es években a görögség túlnépesedéséből, kereskedelméből és hajózásából következett, hogy gyarmatosításba tudott kezdeni a térségben. Görög gyarmatvárosok jöttek létre szerte a Földközi- és a Fekete-tenger mentén és a mai Spanyolország, Dél-Franciaország, Olaszország és a Fekete-tenger partvidéke mellett, Észak-Afrikába is eljutottak a görög telepesek. Ez a tevékenységük eredményezte azt, hogy a kereskedelmen keresztül rengeteg hellén termék eljutott és ismertté vált az említett területeken.

Az ókori hellének vaskori civilizációt alkottak és bár a Hellász területén történő megtelepedésükkor valószínűleg alacsonyabb kulturális színvonalon álltak a mükénéieknél, gyors fejlődés eredményeként ismét felvirágoztattak a térség gazdasági és kulturális életét. Fejlett fémművességgel rendelkeztek, amelynek köszönhetően az egyik első civilizáció volt, amely teljes mértékben a vasat alkalmazta eszközei és fegyverei alapanyagaként.

A vaskohászat a rézzel és bronzzal történő fémmegmunkálás során alakulhatott ki: egyes feltételezések szerint pont annak köszönhetően, hogy olyan vasércet is belehelyezhettek a réz vagy a bronz mellé, amely miatt  felismerhették a vas különleges tulajdonságait. Ez a nézet arra alapoz, hogy a bronztárgyak többségéből kimutatható a vas jelenléte is. A vas megjelenésével a kések használata került az előtérbe, mivel a klasszikus korszak görögségének régészeti feltárásai arra engednek következtetni, hogy késeik alapanyaga mindvégig a vas volt. A tőrök esete, helyzete azonban megváltozott a minószi, mükénéi bronzkori korszakhoz képest: A tőr használata a vaskorban nem volt olyan általános, mint a bronzkor során. A minősziaktól és mükénéi őseiktől eltérően a klasszikus Görögország (I. e. 510-323) harcosai, úgy tűnik, soha nem alkalmazták a tőrt hadi fegyverként, helyette a dárdára és a kardra hagyatkoztak, így a tőrök általánosan díszként funkcionálhattak. A görögség szerepe a vas elterjesztésében volt kifejezetten fontos, mivel közvetítő kereskedelmük révén a tőlük északabbra fekvő kultúrák átvehették tőlük a vashasználatát. A feltárások több ókori görög poliszban is feltártak önálló kovácsműhelyeket, ahol az ott dolgozó mester és inasai készítettek szerszámokat, így késeket is. A vasfegyverek elkészítésére valószínűleg külön fegyverkovács üzemek jöttek létre.

 

 

A Hallstatt-i kultúra, a kelta civilizáció első emlékei

 

A kontinentális Európa ókori civilizációi közül, a Közép-Európában feltárt régészeti leletek alapján, az első a Hallstatt-i kultúra volt. Az Európa-szerte napvilágot látott korabeli leletek jelentős részén a Hallstatt-i kultúra művészeti hatása fedezhető fel. A Hallstatt-i kultúrát az 1846-ban felfedezett ősi temetőlelőhelyek után nevezték el. A 19. század második felében kb. 1000 egyéni sírt fedeztek fel az i. e. 1500 és 500 közötti időszakból. A Salzburgtól délre fekvő Hallstatt városka területén feltárt leletek a kelta kultúrkörhöz tartoznak és a leletek alapján, ez a kelta kultúra az európai kontinens középső és nyugati területeinek túlnyomó többségében domináns volt. A régészeti emlékek alapján a mai Ausztria, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Románia és Magyarország mellett Svájc, Olaszország és Franciaország egyes részeit is uralta. Hatása érezhető volt a brit szigeteken és a mai Spanyolország területén is. A leleteken felfedezett művészeti motívumok a kelták természeti világhoz való viszonyát jelképezik. A Hallstatt-i kultúra a kései bronzkort kapcsolta össze a vaskor nyitányával, ezért kiemelkedő jelentőséggel bír a késkészítés korabeli elterjedésének vizsgálata során is. A Hallstat-i kelta civilizáció kereskedelmi kapcsolatrendszere volt az, amely közvetítette a Mediterrán és közel-keleti térségben felfedezett fémmegmunkálás vívmányait. A kelta késkészítők pedig egyedi motívumaikkal formálták a késkészítés szokásain.

A Hallstatt-i kultúra tőrkészítése volt az, amely az ókori bronzművesség egyik csúcspontját képviseli. Kb. i. e. 800-ig bronzból készítették a tőrpengéket és a kelták sokáig továbbra is a bronzfegyvereket használták, annak ellenére, hogy már a vasat széles körűen ismerték. A Hallstatt-i tőrök egyszerre iparművészeti alkotások és harci eszközök. A markolatokat többségében bronzból készítették, de arannyal is bevonták. A markolatdíszítésében ezt a kultúrát tekinthetjük a legkiforrottabbnak. A Hallstatt-i tőrkészítés volt az elődje a római és a mai spanyol területen kialakult tőrkészítésnek. A tőrmarkolatok sajátossága volt a markolatgombok formai különbözőségei. A vas megjelenésével a Hallstatt-i kultúra tőrkészítése volt az első a korabeli európai kontinensen, amely a bronzművesség után a vas megmunkálásában is jelentős ideig képviselte magát. A sírmellékletek alapján megállapították, hogy a kelták I. e. 1000 körül kapcsolatban álltak Kis-Ázsiával, a vasfegyverek megjelenésének helyszínével.

 

 

A vasolvasztás a kis-ázsiai hettita civilizáció technológiai vívmánya volt, amelyet a I. e. 1500 körüli időszakban honosítottak meg. A hettiták igyekeztek a vasolvasztás tudományát a maguk számára megőrizni, annak érdekében, hogy katonai-technológiai fölényük biztosított maradjon, azonban elterjedését csak korlátozni, lassítani tudták, meggátolni nem. I. e. 1000 körül a vasfegyverek megjelentek a mai Közel-Keleten, majd a Mediterrán térség kereskedelmén keresztül i. e. 700 körül Hellászban és Itáliában is meghonosodtak. A Hallstatt-i kultúra kelta civilizációja a Hellásszal és Itáliával zajló kereskedelmi kapcsolatai révén elterjesztette a vashasználatot a kontinentális Európában és a fémmegmunkálás fejlődésének egyik közvetítője volt észak, Skandinávia irányába. A Hallstatt-i kultúra tőrei voltak a bronzkori skandináv (germán eredetű civilizáció) kőtőrkészítés mintái.

 

A La Téne-kultúra (Kb. I. e. 500 - Kb. időszámításunk kezdetéig)

 

  A La Téne-kultúra hasonlóan a Hallstatt-i kultúrához a kelta kultúrkörhöz tartozott. I. e. 400 környékére teljesen lefedte a korábbi "Hallstatt-i régiót". A La Téne-kultúra elnevezése a mai Svájc területéről származik. A La Téne-i kelta civilizáció fegyvereinek díszítései rendkívüli képzőművészeti alkotások. Mintáikat főleg a természeti világból merítették és zömében absztrakciók kanyarodó, tekerődző formáiban mutatkoznak meg. A kések és tőrök javarészt vasból készültek, de a markolataik azonban zömével bronzból. A La Téne-kultúra kedvelt típusa a széles, egyélű kés volt, ellentétben a Hallstatt-i kultúrára oly jellemző kétélű tőrrel. A La Téne-kultúra korszakából fennmaradt kétélű kések továbbra is a Hallstatt-i jellegzetességeket hordozták magukon: "csápos" markolatgomb, amelyen a markolatgomb szarvai és a keresztvas vastagabb és gömbben végződik. Ez sajátos, antropomorf jelleget kölcsönöz a markolatnak, amely sok esetben szétvetett kezű, lábú emberre emlékeztet, sőt esetenként realisztikus arcvonásokat is ábrázoltak a "figurákon".

 

 

  A vaskor során a tőrkészítés visszaszorulóban volt. A klasszikus Görögországban pl. a harcosok nem alkalmazták a tőrt másodlagos fegyverként, hanem a dárda mellett a kardot részesítették előnyben. Itália területén viszont tovább élt a tőrkészítés: mind a Villanova-i kultúra képviselői, mind az etruszkok, mind pedig a rómaiak kifejlesztették saját, egyedi vastőr típusaikat. A vas megjelenése azonban nem eredményezte automatikusan a bronz lecserélését. Ennek az volt az oka, hogy a vas megjelenésekor a bronzkohászat elérte csúcskorszakát és hosszú ideig jobb minőségű volt a bronz, mint a vas legkorábbi verziói. Ellenben a vasat könnyebb volt előteremteni és olcsóbb is volt, mint a bronzkészítéshez használt réz. A vaskohászati eljárások a vaskor korai szakaszában nehézkesek és nem voltak túl eredményesek. A ókor során a fémmel dolgozók a fémet általában 700-800 Celsius-fokos kemencékben olvasztották meg. Az olvasztás során nagy mennyiségben salaknak nevezett üvegszerű anyag maradt hátra. Ezt cseppfolyós állapotba szükséges hozni, annak érdekében, hogy el lehessen választani a fémtől. Ehhez az eljáráshoz 1200 Celsius-fokos hőmérsékletre lett volna szükség, amely a korabeli technológiai szinten nem volt kivitelezhető. A magas salaktartalmú vas hitványabb volt a bronznál. A vaskohászat fejlődésének eredményeképpen, új eljárás bevezetésével tudta csupán a vas átvenni a bronz szerepét.

 

 

Az etruszkok és Róma

 

  Itália területén a bronzkortól kezdve maradtak fenn sírleletek, amelyekben nagy számban voltak megtalálhatóak régészeti emlékek. A kb. i. e. 1650-1500 közötti időszak Észak-Itáliájában az Appennini-kultúra virágzott, amely civilizáció társadalmának egyik fő megélhetési forrása a fémművesség volt. A sírokban nagy számban maradtak fenn késleletek, amely a fémművesség magas fokáról tanúskodik. Az i. e. 9. század környékén Etruria területén megkezdődött a gazdag etruszk vaslelőhelyek kiaknázása. Az Appennini-kultúra helyét pedig a villanovai kultúra vette át, amely egyik közvetlen elődje volt Észak-Itália legkiemelkedőbb civilizációjának az etruszknak. Kb. i. e. 750-től - nagyjából párhuzamosan Róma és Karthágó megalapításával, valamint a dél-itáliai görög gyarmatvárosok létrehozásával - a villanovai kultúra, amely csupán névadója Észak-Itália vaskori civilizációjának, teljesen az etruszkok hatása alá került. A villanovai települések helyén később döntő többségében etruszk települések alakultak ki, így valószínű, hogy az etruszkok rátelepedhettek a már itt élő falusias népekre.

 

 

  A rómaiakat megelőzve két civilizációnak sikerült Itáliában fejlett városi kézművesiparral rendelkező kultúrát kialakítania: a dél-itáliai görögöknek és az etruszkoknak. Az i. e. 8. századtól Itália középső és északnyugati területén alakult ki az etruszk civilizáció, amely az ókor egyik legkiemelkedőbb fémművességével rendelkezett. Az etruszkokról való ismereteink részben abból származnak, amit a görögök és a rómaiak hagyományoztak ránk róluk, részben pedig a feltárt sírokból, amelyek nagy számban maradtak fenn korábbi etruszk városok, mint pl. Vulci, Cerveteri, Tarquinia és Chiusi környékén.

Az etruszkok lakta térségben jelentős fémlelőhelyek voltak az ókor során, amelyek elősegítették a kézművesipar fejlődését, annak ellenére, hogy a fémek nagyobb részét valószínűleg exportálhatták Dél-Itália és a Balkán irányába. Az etruszk sírleletek rengeteg míves vas- és bronztárgyat őriztek meg az utókor számára. Különösen fontos művészeti leletek maradtak fenn Vulciban, Vetuloniában, Cortonában és Arretiumban. Az etruszk kultúra jelentősége abban volt, hogy részben import lévén, részben saját világához szuverén és alkotó módon alkalmazkodva közvetítette a Mediterrán térség keleti részében és a Közel-Keleten kialakított vívmányokat. Az ókori Hellász kultúrája gyakorolta a legnagyobb hatást az etruszkokra. I. e. 750-625 között az ún. "orientalizáló korszak" során Etruria kézművessége a keletről importált bronztárgyak hatása alá került. A bronzmegmunkálás kifejlődése majd a vas bevezetése után azonban már zömével önálló etruszk művészeti alkotások maradtak fenn. Az ún. "archaikus korszak" során (i. e. 625-550) az etruszk képzőművészetet a hellén és a közel-keleti kultúra befolyásolta. Az etruszkok egyedivé tették művészeti alkotásaikat, mivel pl. saját hitvilágukból formálták a díszítéseik megjelenését. Az etruszk késkészítésen a vaskor során a Hallstatt-i kultúra és a La-Téne-kultúra hatása is megfigyelhető. Ebből következik, hogy az etruszkok - a rómaiakhoz hasonlóan - inkább ötvözték a velük érintkezésben lévő kultúrák művészeti alkotásait és saját hitvilágukból származó motívumaikkal tették azokat egyedivé.

 

 

  Az ókori Róma történelme nem csupán időbeli hosszúsága miatt érdemel említést a késtörténelem bemutatása során. Az etruszkokhoz hasonlóan, akik jelentős hatást gyakoroltak Róma kezdeti időszakában a latin civilizációra, a római képzőművészeti alkotások is ötvöző szereppel bírtak. Hiszen maga a római vallási élet és kultúra az etruszkokhoz és a görögökhöz volt hasonlatos. Később a római császárkor során pedig sok közel-keleti kultusz és művészeti alkotás honosodott meg a római civilizációban. Ez valószínűleg Róma városának korai időszakában lévő etruszk befolyás hatására alakult ki. Róma etruszk királyai voltak azok, amelyek elindították a latin falusias településeket az urbanizáció útján. A rómaiak kultúrájának egyik alapkövévé így válhatott az, ami az etruszkok esetében is: a kulturális hatások keveredése és saját történelmi események, mítoszok és vallási motívumok alkalmazása a képzőművészeti alkotások esetében.

 

 

  A rómaiak több mint 1000 évig a történelem egyik legerősebb, legfegyelmezettebb és legjobban szervezett hadigépezetét tartották fenn, amely gyorsan alkalmazkodott ellenségei fegyverzetének és harcászatának változásaihoz, gyakran pedig át is vette ezeket. A rómaiak által átvett külső újítás volt például a láncvért, a páncélos lovasság, a legendás gladius vagy rövid kard, és a pugio, azaz tőr. Korábban említettük, hogy a tőrkészítés a helléneknél nem volt divatos, nem úgy Hispániában (a mai Spanyolország területén). A római tőr kialakítása hispán mintát követett és valószínűleg a második római-pun háború egyik fejleményeként kerülhetett bevezetésre először a hadsereg tisztjeinél, később pedig a római polgárok egyik kedvelt fegyverévé vált. A mai Észak-Spanyolország területén kerültek elő a római tőrpengékre hajazó, azonban nem rómaiak keze munkájának tekinthető tőrök. Az i. e. 4. századtól kezdve az Ibériai-félszigeten élő őslakosok rendelkeztek eszközkészítő műhelyekkel és a pengekészítésben újításokat vezettek be. A római pugio eredetileg az ibériai gyalogosok másodlagos fegyvere volt, amely kiváló minősége és a penge kialakítása következtében rendkívül alkalmas volt szúró mozdulatok kivitelezésére. A történelemkönyvek több helyen is megemlítik a rettegett római légiók kudarcait Hispániában, amely nem csak az ibériai őslakosok harciasságának, vagy éppen a karthágói hadvezérek zsenialitásának volt köszönhető, hanem a magas színvonalú pengefegyverkészítésnek is. A második pun háború során például a punok vezérei ibériai gyalogosokat fogadtak zsoldjukba a római légiókkal szemben, amelyek többször is vereséget szenvedtek a hispán hadszíntéren és Itáliában is. A római tőrök mint említettük nem csupán harci eszközök voltak, a római polgárok trófeaként tekintettek rájuk, mert katonás marconaságot kölcsönöztek viselőiknek. A római polgárok pedig hosszú évszázadokon keresztül a hadsereg alapját jelentették, így akinek pugio tőr volt a birtokában méltán volt sikeres római katonának tekinthető (egyfajta státusszimbólum szerepkör).

 

Képillusztrációk forrásai:

 

1. kép: Minószi bronzkés pengéje, Kréta. http://metmuseum.org/art/collection/search/252391

2. kép: Bronz rövid kard penge, Kréta, kb. i. e. 1600. http://www.salimbeti.com/micenei/weapons1.htm

3. kép: Bronz hosszú kard pengék, Mallia (Kréta). http://www.salimbeti.com/micenei/weapons1.htm

4. kép: Mükénéi harcos bronzkori sírlelete. http://users.stlcc.edu/mfuller/mycenae.html

5. kép: Díszes mükénéi bronztőr. http://users.stlcc.edu/mfuller/mycenae.html

6. kép: Mükénéi bronz fegyverlelet. http://users.stlcc.edu/mfuller/mycenae.html

7. kép: Vaskés az ókori Hellászból. Tobias Capwell: Kések, tőrök és szuronyok képes enciklopédiája. 19. oldal.

8. kép: Hallstatt-i bronztőr a Brit-szigetekről. http://bronzeageweapons.tumblr.com/post/126779493180/bronze-age-weapons.

9. kép: Kelta vaskés, La Téne-kultúra. http://auction.catawiki.com/kavels/6306277-celtic-iron-knife-la-t-ne-culture-11-5-x-2-8-cm

10. kép: Kelta vaskés, La Téne-kultúra. http://auction.catawiki.com/kavels/6306277-celtic-iron-knife-la-t-ne-culture-11-5-x-2-8-cm

11. kép: Vaskés pengéje a mai Olaszország területéről. www.etsy.com

12. kép: Római kori késlelet. www.furnishyourcastle.com

13. kép: Római kori vaskés lelet. http://www.bladesmithsforum.com/index.php?showtopic=32106

14, kép: Gladiusz. https://en.wikipedia.org/wiki/Gladius

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

May 17, 2019

Please reload

  • Facebook - Black Circle
  • Twitter - Black Circle

© 2017-2019 Powered by 

Minden jog fenntartva! 

kapcsolat: info@keokesblog.hu

Budapest, Magyarország

www.lajaecom.nl